„Mi van, ha sokkal-sokkal nagyszerűbb vagy annál, mint amit eldöntöttél? Mi van, ha az, aki most vagy, csak a kezdete annak a kalandnak, amelyként magadat megteremtheted?
Azt vettem észre, hogy a normális, átlagos és valóságos pusztán egy maszk, ami mögé a legtöbb ember megtanulta elrejteni magát. És ha valaki hagyja, hogy lehulljon a maszk, és ő maga valóssá és autentikussá válik, mindenki más körülötte is fellélegzik a megkönnyebbüléstől. Hirtelen mindenki könnyebben vesz levegőt, és élettel telibbé válik, pusztán attól, hogy valaki levetette az álarcot.
Az a különös, hogy Ezt mindannyian tudjuk!
Egész életünkben próbálunk bekukucskálni a többiek maszkja alá, hogy lássuk, kik ők valójában. Gyakran már abba is beleszeretünk, ha valakinek az igazi önmagából egy pillantást elcsípünk. A filmek, amiket imádunk, a történetek, amelyek legmélyebben megérintenek bennünket, mind olyan emberekről szólnak, akik akként a nagyszerűségként álltak a világ elé, akik ők valójában. Valami – a körülmények, egy válsághelyzet, haláleset, háború, valami katasztrófa- a normálisság skatulyáján túlra viszi őket, amiről eddig bevették, hogy valóságos, és ahogy a falaik leomlanak, ők szárnyalni kezdenek!
Azért érint meg bennünket, mert tudjuk, hogy ez ránk is igaz. Tudjuk, hogy sokkal többek vagyunk, mint amit eldöntöttünk magunkról.
Mi van, ha most hagyod lehullani a maszkodat? Mi van, ha nem kell megvárnod, hogy letaszítsanak a szakadékba?
Mit tudnál befogadni? Mi lehetnél? Milyen inspiráció lehetsz a világban?
És csak azt szeretném, ha tudnád, ezért nem kell keményen dolgozni; tulajdonképpen sokkal egyszerűbb, mint magadon tartani a maszkot!
Amikor te Te vagy, az kéz a kézben jár a mosollyal, a létezés könnyedségének mosolyával.”
Dr. Dain Heer
